LoL Roadshow - élménybeszámoló

körülbelül 1 éve
Nice Gaming

Az első komolyabb hazai megmérettetésünkön vagyunk túl most hétvégén, a Samsung League of Legends Roadshow  szegedi állomásán csapatunk offline elődöntőt játszhatott a WiLD. CoolerMaster csapata ellen. Sokan jósolták, hogy a felső ágon kikerülő döntős fogja megnyerni az egész rebdezvényt, hiszen a tábla ezen részén találhattuk a torna több nagyon erős csapatáit is: OnePiece, BTM, WiLD, N6.

A jóslat igazolódott is, hiszen a WiLD csapata olyan szintű játékerőt képviselt az offline rendezvényen, amivel magukénak tudhatták a végső győzelmet. Minket 2:1-re, a RIFT-es srácokat pedig 2:0-ra verték a döntőben.

 

Külső szemmel ennyi látszott , azonban ennél talán sokkal többről van szó, melyet Debate, a csapatot kísérő menedzser tollából olvashatunk:

"Adm-ék teljesen megérdemelten lettek a Roadshow bajnokai, ellenünk egy olyan WiLD-os egységet mutattak meg, amelyre szerintem a több mint 1 éves munkájuk alatt a MEB-en kívül még nem láthattunk példát.
Kissé olyan hidegzuhany volt ez a vereség, mintha a fociban a 115. percben még egy góllal vezetsz, a 120. percben pedig mégis az ellenfél nyer. Végig hátrányból játszottak ellenünk, és amikor már ki kellett volna kapniuk, akkor csapatként olyan erődöt húztak fel ellenünk, amelyet még nem voltunk képesek áttörni, majd a végén egy remek döntéshozatallal megnyerték a meccset.
Nem szoktam a játékosaim közül kiemelni senkit, mégis egy jelenségre muszáj felhívnom a figyelmet: Pengére, aki a rengeteg-rengeteg kritikára és kétkedésre a trashtalk helyett a játékával válaszolt. Pontosan tudom milyen 30 fps-el játszani, és 5 gamenként 1-et gépleállás miatt elveszteni. Ennek ellenére olyan profi hozzáállással és türelemmel tette a dolgát, hogy a gépet, amelyet a MEB-en is használhattak a játékosok, teljességgel kiérdemelte (örökhála az ASUS ROG-nak). A három mérkőzés alatt olyan szinten játszott, amellyel nemhogy felvette a versenyt Mátéval szemben, aki Magyarország legjobbja a poszton, hanem sokszor felül is múlta őt. Ha kellett 1v2-zött boton, ha kellett kiszorította saját magát farmból a taktika kedvéért, és amikor cselekedni kellett, akkor a keze szinte egyszer sem hibázott, és teljesen megérdemelten érte el a széria egyedüli legendás rangját!
A játéktól függetlenül viszont a hétvége győztesei mi vagyunk, mert egy olyan csapat kovácsolódott össze és forrt ki ebből a mindössze 2 napból, hogy azt nem tudom itt akárkinek megfogalmazni. Azt tudják a játékosok és mi, menedzserek. A vonatutak, az esti séták, a pizsiparti, a mérkőzések közti szünetek, és a beszélgetés, amely az öltözőben lezajlott az ominózus mérkőzés után számomra példátlan tapasztalat volt és ezek voltak a legfontosabb pillanatok, amik miatt megérte lemenni, még ha egy árva percet se játszottunk volna.
Miután kikaptunk én magamban mosolyogtam. Túl tökéletes lett volna ez a hétvége, ha még a meccset is megnyerjük..."

Warning: Unknown: write failed: Disk quota exceeded (122) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/tmp) in Unknown on line 0